Kezdetben volt, ugye, az értetlenkedés, amikor az osztálytársak már mind menstruáltak (nem mind, na. Csak a lányok.), meg nőtt a mellük, meg borotválkoztak, meg sminkeltek, meg fiúk meg lányok meg ruhák meg márkák meg telefonok meg táblagépek meg lapostévék. Mint emberi fokmérő, ugye (barlangban éltek ti, hogy nincs hajvasalótok? Nem, kicsi libám, csak a család kétharmadának rövid a haja, az egyharmaduk meg még KISLÁNY. Meg amúgy is.). Eközben volt az én tizenkét éves lányom, aki nyáron elfuvaroztatta magát velem a játéknagykerbe, hogy babát vehessen magának. A saját összegyűjtött pénzéből. Ez azért okoz némi tudathasadást, én ugye csodálkozom, hogy hogyan tud megmaradni gyereknek ilyen környezetben (kissé szorongva, hogy mikor múlik el ez, és boldogan, hogy még tart), ő meg értetlenkedik, és azt hiszem, bár különbözni jó (iiigen, igen, most jön: -Ti mind egyéniségek vagytok! -Mi mind egyéniségek vagyunk!! - ...én nem...), picit zavarta ez a szakadéknyi eltérés saját maga és az osztálytársak között.

Na de eljött a nyár, és egyszer csak ijedt képpel jött a leány, hogy neki fáj a melle. Meg viszket. Nyugtáztam, hogy elkezdődött a serdülés, de láttam, nem örül. Illetve ez így nem pontos, mert ugyan nem örül, de mégis örül. De NEM örül, na. Vakartam a fejem, elmondtam századszor, hogy ez van, ezt kell szeretni, néhány évig most kaotikus lesz az érzelmi élete. Erre kiakadt. Évekig?! És akárhonnan nézem, igaza van a gyereknek, mekkora vacak érzés lehet mindenféle változást emelt fővel viselni, a saját bolondságaival, meg a szüleiével együtt?!

Felnevettem, taktikailag sajnos marha rosszkor, de aztán sikerült elmagyarázni a gyereknek, hogy nem, nem rajta nevettek, hanem eszembe jutott, hogy néhány héttel/hónappal korábban, pár nap eltéréssel mindketten, ő, meg a NagyKözépső is eljátszotta a következő szitut: Valamin kiakadt, megbántódott, megsértődött, kiabált, összevesztünk, durr-bumm, lelép, csá.        - aztán egyszer csak jön, ugyanő, az arca még maszatos a könnytől, még piros a dühtől, és azt mondja (mondom!! mind a kettő, és függeltenül egymástól!!!), anya, mért vagyok én ilyen hülye???? Nem hülye vagy, mondtam neki, csak kamasz, ezek a dühkitörések egy pontig teljesen normálisak, értsd meg. Ez van, ezzel jár, a fene elvigye, és ki kell bírni, mert nem megy másként. De én utálom ezt, mondták, én nem akarok hülye kamasz lenni.

Hát ezen tényleg muszáj röhögni, és jaj, hálistennek, együtt röhögünk.

Aztán persze kezdődik előlről.

Na, mindenesetre a növő mellecskék megérdemeltek néhány divatos topot, és még találtam is olyan picit, hogy ne legyen ciki a dolog. Ez a része a dolognak abszolút lényeges, hiszen a leánygyermek picike, vékony, átlagszemmel meg nem mondanád, hogy kamaszodik már. Nem is hogy kamaszodik, hanem hogy SERDÜL. Mint mondtam, ez nem gond, top-témában. Van egy-két bolt, ahol van, amit keresek. De ez csak a legkönnyebb rész. Ezen a ponton megint órákig vakargattam a fejem, hogy hogy is volt...???? Ilyenkor persze csak töredékek jönnek az emlékekből, semmi, de semmi használható. Mert a gond azzal van, hogy ha nő a melle, akkor menstruálni is fog, nemsokára. És betétből emlékeim szerint nincs olyan kicsi, ami jó lenne, a tampontól a magam részéről irtózon, én intimkelyhet használok, de az is nagy, még a legkisebb is. Mondjuk: próbáljuk meg. Vettem egy kelyhet neki, nem, nem teljes meggyőződéssel, mert hiába tudom, hogy később nagyon jó lesz, most még féltem őt, sérülés, túl nagy, akármi. Vettem tehát egy kelyhet, plusz elmentem az összes általam ismert drogériába (kettő van), és megvettem a lehető legkisebb méretű betétet. Elmagyaráztam a működésüket, a tamponnak is, és mondtam, ha gondolja, próbálja ki.

Minden nagy. Itt tartunk, szerencsére még nem vészhelyzetben, de nem tudom, mit találjak még ki, én, a Nagy, Okos Anya..... (Hacsak nem reménykedem, hogy vár még a dolog egy jó fél évet, amíg nőhet még a lány).