(Ígértem, hogy lesz kikacsintás, hát ez most az lesz a javából.)

Negyven lettem. Hetek óta idegesít a tudat, hogy eljött ez a szám, és nem jöttem rá, hogy miért, míg egy barátnőm meg nem fogalmazta, hogy ő nem számolja, hogy ne zavarják a számok.

Hát basszus, pont ez történt. Hogy egy ideje - úgy huszonöt éve, körülbelül - nem számoltam. Jól voltam, éltem, többnyire vidáman, és tojtam a számokra. És akkor most rájöttem, hogy ez a kb huszonöt év úgy telt el, olyan rettenetes gyorsan, hogy mi lesz itt? Holnap pislogok, hogy hetven lettem, hurrá???

De tulajdonképpen nem ez a lényeg most. Hanem ma nőgyógyásznál is voltam, ahol a rákszűrés mellett a fogamzásgátlásról érdeklődtem. Persze olvasok én, hajjaj, túl sokat is, de mégis, jobb egy szakembertől meghallgatni arcból arcba, hogy mi van. A helyzet az, hogy még fiatal vagyok, hehe, de nem, köszönöm, pillanatnyilag úgy érzem, egyáltalán nem akarok több gyereket. Bár ez nem igaz. Ha bárki garantálja, hogy egészséges leszek és sokáig élek, hogy a gyerek egészséges lesz, és a szüléskor sem lesz semmi gond, hogy anyagilag mindig jók leszünk, na, akkor engednék a szívemnek, ami szeretne még gyereket. De ezt nem garantálja semmi. Szóval köszönöm, elég.

Itt jönnek a problémák. Egyfelől a gyógyszerszedés, a hormonrendszerem teljes felborítása nem szerepel a jó megoldások között, hiszen egyszer már a rák is megkörnyékezett, nem szeretném rontani az esélyeimet arra, hogy épen, egészségesen lássam az unokáimat is felnőni. Másfelől a gyógyszer mindennapos odafigyelést igényel, ami engem ismerve nem száz százalékos. Az óvszer rendkívül jó megoldás, bárkinek szívesen ajánlom, betegségek ellen is véd, ha arról van szó - nálunk ilyen veszély nincs, és őszintén, nem szeretem a gumit, na. A spirálhoz volt szerencsém, egy időben fél évig használtam, folyamatos görcsökkel emlékeztetett arra, hogy ott van. Nehezen viseltem. Gondoltam én bátoran, hogy hajrá, beszéljük meg a férjjel: legyen itt a vége. Menjünk el, ő, vagy én, vagy mindketten, köttessük el magunkat. Elvégre negyven vagyok, négy gyerekünk van, mit akarunk még? Na de az elköttetés nem úgy megy. Férfinál, ha jól tudom, kétszer fél év várakozás, s csekély ötvenezer forint körüli összeg, nőnél a várakozás ugyanígy, és kétszázezer forint körüli fizetnivaló, mert, hogy a doktort idézzem, ezt nem támogatja a TB, teljes műtét lévén - kivéve, ha császármetszés közben végzik el, csakhogy itt megint bejön, hogy császármetszés csak a terhesség végén fordul elő, általában, ugye. A művi meddővé tétel feltétele ráadásul kis hazánkban minimum 35 éves kor, és minimum három gyerek. Teszem hozzá csendesen, hogy az igazságosság jegyében egy abortuszhoz néhány hét gondolkodási idő után mindössze harmincezer forintra van szükség, pedig az is egy teljes műtét, altatással és mindennel, ami vele jár. És ehhez nincsenek törvényi feltételek. Furcsa, na.

Az orvos, midőn felvetettem neki a művi meddővé tételt, rám nézett kedvesen, és megérdeklődte, van-e száznyolcvanezer forintom. Ekkor kiakadtam, mert hiszen utánanéztem én ezeknek, és magamtól is felháborítónak találom, hogy szüljek sokat, teljesítsem be női pincípiumaimat (ez most kb olyan megakadás nálam, mint anno a gyermekjogi omudsman, erről majd máskor írok, vagy már írtam??), és viseljem emelt fővel, ha terhesség vagy szülés alatt bármi nem kívánt, de végleges változás bekövetkezik, a hasbőr megnyúlásától a vizelettartási gondokon át a hüvely megnyúlásáig/kirepedéséig, szoptatáskor a mellek megereszkedéséig, a szülés utáni depresszióról, a kialvatlanságról, a sokműszakos munkáról, az iskolai gondokról, a lelki problémák feldolgozásáról nem is beszélve - és tűrjek. Mert ez ezzel jár. Én vagyok a Nő, ez a sorsom.

...és ha én nem akarom??? Van nekem jogom csak annyi gyereket szülni, amennyit én akarok, akár egyet sem, akár hatot, közben végig jól érezni magam, és nem belerokkanni a nőiségbe, nem csak a férjem/egyéb pasik kedvéért jólkinézni? Van. Csak fizessem ki. Ezek nem komoly gondok, ezek csak plasztikák, javítások, csak a lelkednek rossz, fizess. FIZESS.

Hát jó. Most eszembe jutott a poén, hogy amikor a nő a teszem hatodikat szüli, megint mindenki a zsebében meg a lelkében turkál, hogy tejóég, feltudodenevelni, iskoláztatás, törődés, egyáltalán, NORMÁLIS VAGY, HOGY ENNYIT VÁLLALSZ???

Nem, kis hazánkban ma a dolgok mélyén a nőnek nincs túl sok  joga, nincs túl sok olyan dolog, amibe a világ bele ne akarna szólni, mint aki jobban tudja. Szülj, de csak annyit, amennyit szerintem el tudsz tartani, viszont ha többet nem akarsz, fizess. És ez csak az eleje, nem is, csak egy szelete a nagy egésznek, ne menjünk bele.

A lényeg, hogy a doki, mert közben beszélgettünk, elmondta, hogy császárkor ingyen kötnek el (ha a feltételek, ugye, megvannak), de ha ezért nem akarnék előbb teherbe esni, ajánl egy módszert. Injekció, háromhavonta szúrják, az ára sem borsos, ösztrogént nem tartalmaz, tehát nem vetélést okoz, hanem a peteérést akadályozza meg, és a méhnyálkahártyát vékonyítja el, igen, ez is hormon, de főleg helyi hatású. Jól hangzott, elolvastam a betegtájékoztatót (van még valaki rajtam kívül, akinek a szedendő gyógyszertől a betegtájékoztató végleg elveszi a kedvét??? Iszony, amiket leírnak bennük.), most vívódom. De mégis: ki kéne próbálni. Ezt is....