Világéletemben sokat beszéltem a gyerekeimhez, gyakorlatilag egyfolytában, már akkor, amikor még kettő-az-egyben nyomtuk. Amikor elkezdtek járni, minden kereszteződésnél elmondtam, jobbra nézel, balra nézel, megvárod a zöldet, óvatosan, blabla. Minden étkezésnél elmondtam, jó étvágyat, egészségedre, köszönöm, blabla. Mindenhol, ahová bementünk, elmondtam: köszönünk, igen, te is: csókolom, sziasztok, jó napot kívánok.  Minden boltban elmondtam, hogy míg nem fizettünk ki valamit, vagy meg nem kaptad ajándékba, főleg, amíg a polcon van, nem a tied. Ha a másé, akkor sem a tied. Nem vesszük el azt, ami a másé, max elkérjük, ha egy barátodé, vagy megvesszük, ha a boltban van. Elvenni enélkül: lopás. Gondolj bele, ha tőled elveszi valaki a macidat, és soha többet nem adja vissza, kezdtük az elején, aztán jöttek a fogalmak, munka, fizetés, ár, érték.

Aztán, amikor kezdtek nőni, tágult a témák köre.

A buszozással, biciklizéssel már sokkal többet tudtak a közlekedésről, mint én annak idején néhány évvel idősebben, ami nagyon jó. Megvannak a szabályok. De látják, felháborodva: nem mindenki tartja be a szabályokat, sokan balesetveszélyesen közlekednek. Háborog a gyerek, kérdezi: mi van??? Ez van, mondom neki. Van, aki úgy érzi, rá nem vonatkoznak a szabályok. Ettől neked még be kell tartani őket, sőt, úgy kell figyelned, hogy helyette is meg tudd előzni a balesetet, ha kell (és igen, ez nem igazság. De tudod, tojok én rá, ha meghalsz, mert elüt valami barom, hogy nem te voltál a hibás, hanem ő.).

Az elvevéses témához jött az, amikor a gyerektől valamit kölcsönkértek, majd nem adták vissza. Ilyent szabad? nem, nem szabad. De ha ő...? Nem. De ha csak én is az övét?? Nem, neked akkor sem. Az, hogy más megszegi a szabályt, téged nem ment fel a betartás alól. Nem lopunk, mert más is, nem szemetelünk, mert más is. Nem, mert nem.

Jött a szájalós-verekedős osztálytárs, aki a visszaütéskor rohant panaszkodni, a gyerek tágra nyílt szemmel mesélte. Itt jön az, hogy nem, nem verekszünk, de ha valakivel nem lehet beszélni, elvégre nem az én gyerekem az anyja a másiknak, nem fogja tudni megnevelni, akkor.... visszaüthet?? Ja, alapban igen. Vagyis nem, dehogy. Hát nem verekszünk. Na de akkor mi legyen??? Tűrjön?? Na igen, hol az a pont, amikor vissza lehet, sőt KELL ütni? Ennél bonyolultabb, sokrétűbb volt a történet, nem mesélem el. A lényeg: visszaütött, megbánta. Hatan estek neki. Hogy hol volt egy felnőtt? Hát ezt hagyjuk.

És ha tetszik, ha nem, mindenesetre sokkal korábban, mint féltem, jönnek az erőszakos témák is. Igen, meg kell tanítani a gyereknek, ha fiú, ha lány, hogyan védekezzen az erőszak bármely formája ellen. Miután, figyelem, tehát MIUTÁN megtanulta, hogyan ne legyen erőszaktevő, sem sima verekedésben, pláne szexben. Ahogy alap, hogy nem vesszük el, ami a másé, mert nem - és bezárjuk a nekünk kedves dolgokat arra az esetre, ha valaki nem így gondolja; ahogy alap, hogy közlekedéskor odafigyelünk - azok helyett is, akik nem teszik; úgy alap, hogy soha, senkit nem bántunk, sőt, ami azt illeti, nem is szeretgetjük, ha ő nem akarja. Ezután elmondom nekik: soha nem kell eltűrniük semmit, ami őket bántja: sem egy szidást, sem egy verést, pláne nem szexet. A nem az nem. Kész.

Na persze ennek egy részéből még baj lesz. Árnyalni kell a képet. Oké, hogy a tanár, aki felír téged bagózás közben az iskolai vécében, hibázik, amikor eközben a szájában a cigi. De neked onnan kivenni és elnyomni mégiscsak pofátlanság. (Mákunkra, és tőlünk függetlenül EZ már tutira nem fog előfordulni velük.)

Megjegyzés: ezek a posztok esetleg befejezetlennek tűnhetnek. Ennek meg van a maga oka. A témák nekem nem tűnnek egysíkúnak, és a magam grafomániájával órákig tudnám őket ecsetelni, amiből előbb vagy utóbb nagy katyvasz is lehetne. De így talán elegendőek ahhoz, hogy gondolatébresztőként funkcionáljanak, és lehessen róluk beszélgetni. Mert beszélgetni kell.