Negyedszer kezdem újra. Nehéz téma ez, sokfelől gyökerezik, és sokfelé ágazik. Én meg hetek óta érzem, hogy írni kell róla, de nem és nem tudom elkapni a frakkját. Ti. a témáét.

Jönnek az emléktöredékek sorban.

Amikor a Nagy hazajött, értetlen arccal, hogy azt mondta neki az osztálytársa, hogy őt senki nem akarja megkefélni (szó szerint), mert lapos elöl-hátul. Ekkor volt tizenegy, azaz tizenegy éves a gyerek. Csodálkozva mesélte nekem a sztorit. Mért akarnám, hogy valaki megkeféljen??? Hát ez az, basszus. Hál'istennek, hogy nem akarnak. Egyfelől tök ráérsz a szexuális élménnyel, másrészt olyant nem is szánnék neked, amit ezzel a kifejezéssel lehet körülírni. Sőt, ami azt illeti, tisztelettel jelzem e helyen, hogy ölni és ...

(Ígértem, hogy lesz kikacsintás, hát ez most az lesz a javából.)

Negyven lettem. Hetek óta idegesít a tudat, hogy eljött ez a szám, és nem jöttem rá, hogy miért, míg egy barátnőm meg nem fogalmazta, hogy ő nem számolja, hogy ne zavarják a számok.

Hát basszus, pont ez történt. Hogy egy ideje - úgy huszonöt éve, körülbelül - nem számoltam. Jól voltam, éltem, többnyire vidáman, és tojtam a számokra. És akkor most rájöttem, hogy ez a kb huszonöt év úgy telt el, olyan rettenetes gyorsan, hogy mi lesz itt? Holnap pislogok, hogy hetven lettem, hurrá???

De tulajdonképpen nem ez a lényeg most. Hanem ma nőgyógyásznál is voltam, ahol a rákszűrés mellett a fogamzásgátlásról érdeklődtem. Persze olvasok én, hajjaj, ...

Azt hiszem, az a gomb nem is nyomós, hanem billenős. Van az 'A' állás, ami a megbízható, okos, rendes kölyköt rejti, aki bár nem tanul eleget, de szereti a tesóit, és megbízhatóan jön-megy a számára egyre táguló világban, kedvesen mosolyogva azon, hogy én minden sarkon szörnyet vizionálok, de mégis, jelez, szól, rendben van.

 Aztán van a 'B' állás, amikor a gyerek megvadul, őrjöng, csapkod, ordít, és ilyeneket mond, hogy jobb lenne, ha megdögölnék, és nem lenne velem több gondotok (A kapcsoló visszabillentésekor ezen együtt szoktunk vigyorogni, amúgy).

 De hogy mi billenti a kapcsolót? Én nem tudom. Egy taliga aprómajom tör-zúzhat abban a fejecskében, időnként beleakadva a billencsbe, és rángatva jobbról balra, meg vissza. ...

Szórakozom, igen jól. A jól megérdemelt (hihi) tejeskávém melegíti a belsőmet, a pici a tükörképével nevetgél (isten áldja a tappancsos zokni feltalálóját), a nagyok a szobáikban ezeznek meg azoznak, nem túl nagy zajszinten, apja itt üldögél melettem, a telefonját bámulva, szóval teljesen ráérek. Megállapítom először is, hogy az egy dolog, hogy nem vagyok normális, az a másik, hogy valószínűleg a vonzás törvénye alapján (vagy hogy is mondták a kevéssé művelt latinok? Similis simile gaudet?) a barátaim sem közelítenek semminő átlagpolgár/bezzegajolán/mitszólaszomszéd-szintű  viselkedéshez. Mázli. És hát a barátaim, ugyanezen törvény(ek) alapján szintén nem csak engem szedtek össze a nemnormálisok közül. Vihogok tehát, ...

Világéletemben sokat beszéltem a gyerekeimhez, gyakorlatilag egyfolytában, már akkor, amikor még kettő-az-egyben nyomtuk. Amikor elkezdtek járni, minden kereszteződésnél elmondtam, jobbra nézel, balra nézel, megvárod a zöldet, óvatosan, blabla. Minden étkezésnél elmondtam, jó étvágyat, egészségedre, köszönöm, blabla. Mindenhol, ahová bementünk, elmondtam: köszönünk, igen, te is: csókolom, sziasztok, jó napot kívánok.  Minden boltban elmondtam, hogy míg nem fizettünk ki valamit, vagy meg nem kaptad ajándékba, főleg, amíg a polcon van, nem a tied. Ha a másé, akkor sem a tied. Nem vesszük el azt, ami a másé, max elkérjük, ha egy barátodé, vagy megvesszük, ha a boltban van. Elvenni enélkül: lopás. Gondolj bele, ha tőled elveszi valaki ...

Egyszer néztem egy filmet, amiben egy tizenöt éves lány sír valahol valami eldugott helyen, és amikor a bizalmasa/barátja - egy katolikus pap - megkérdezi tőle, mi a baj, elmondja neki, hogy ő meg fog halni: vérzik. 

És ez csak egy film. De hányan vannak ilyenek a valóságban?? Most komolyan, nem kell kezeket emelgetni, úgyse látom, de gondolj bele, te tudtál őszintén beszélni, bármit kérdezni erről az anyádtól? Ha igen, közlöm veled, hogy nagy szerencséd volt, és - remélhetőleg - a gyerekednek is az lesz, mert beléd nem épült úgy beléd a TABU.

Nagyanyáink-dédanyáink nagyrészt úgy nőttek bele a nőiségbe, hogy fogalmuk sem volt róla, mi történik velük. Sem arról, mitől véreznek, sem arról, mi fog történni ama félelmetes ...

Kezdetben volt, ugye, az értetlenkedés, amikor az osztálytársak már mind menstruáltak (nem mind, na. Csak a lányok.), meg nőtt a mellük, meg borotválkoztak, meg sminkeltek, meg fiúk meg lányok meg ruhák meg márkák meg telefonok meg táblagépek meg lapostévék. Mint emberi fokmérő, ugye (barlangban éltek ti, hogy nincs hajvasalótok? Nem, kicsi libám, csak a család kétharmadának rövid a haja, az egyharmaduk meg még KISLÁNY. Meg amúgy is.). Eközben volt az én tizenkét éves lányom, aki nyáron elfuvaroztatta magát velem a játéknagykerbe, hogy babát vehessen magának. A saját összegyűjtött pénzéből. Ez azért okoz némi tudathasadást, én ugye csodálkozom, hogy hogyan tud megmaradni gyereknek ilyen környezetben (kissé szorongva, hogy mikor ...

Amikor igazán maradandó egy arc, hiába nincs nálad gép, hogy megörökítsd, megörökíti saját magát. Soha nem tudom kitörölni nagyfiam koboldmosolyát, amellyel feltette ezt a kérdést, az Élet Nagy Kérdéseinek megbeszélése közben.

Te mit mondtál volna? Válaszoltál volna rá?

Na persze, az őszinteség alap. Az is alap, hogy ha valamit kérdez a gyerek, akkor arra - korának megfelelő módon, ugyebár - válaszolunk. De ezek itten, kérem, kamaszok. Hol van már a kisgyermeki ártatlanság, a megelégedés az egyszerű válaszokkal, gyerekmag, satobbi?! Itten, kérem, az inkvizíció is rózsaszínben tűnik föl.

Eszembe jut az egyetlen alkalom, amikor a szüleimet szexen kaptam rajta. Baromi sokáig nem kapcsoltam, hogy mi történik, egyfelől ...

A szülő hajlamos azt hinni, hogy minden jó, amit a gyerek csinál, az ő érdeme, és minden rossz, amit tesz, a más hibája. Kényelmes álláspont, de nem fedi a valóságot, attól tartok. Sőt: biztos vagyok benne.

Persze dagadok a büszkeségtől, amikor a gyerekeim összeszedik a szemetet a szomszéd picike parkból, és hazahozzák (na igen, a kuka megtelik, de mit is tehetnének mást?), morogva az emberekre, akik nem tudják, hogy nem csak a lakásuk, a kertjük az övék, hanem az egész környezetük. Dagadok, amikor ökológiai lábnyomot néznek köriórán, és az enyémeké a legkisebb az osztályban. Amikor aprólékosan el tudják mondani, hogy hogyan kell bánni a szeméttel, mi történik az ózonréteggel, és ötletelnek, hogyan lehetne jobbá varázsolni, ...